2012. október 27., szombat

3. fejezet


Hamar kiértünk a kikötőbe, és végig kérdezgettem az embereket, hogy ki merre megy, mígnem megtaláltam a tökéleteset. Egy aranyszállító, ami a Kalóz-tengeren keresztülmegy.
  • -       Kisasszony, nem biztos, hogy jó ötlet. Mi lesz, ha megtámadnak minket a kalózok.  – kiabálta a hajó kapitánya.
  • -       Vállalom ezt a kockázatot.
  • -       Hát legyen, de nem vállalok magáért felelősséget.
  • -       Értetem. – mondtam.
  • -       Ez a hajó tuti nem fogja bírni. – mondta Shadow.
  • -       De nem is ezzel megyünk. Ez csak elvisz oda, ahol a mi fuvarosunk van.
  • -       Ja, értem.

A hajó, azonnal kifutott, amint mindent felpakoltak, és már száguldottunk is a Kalóz-tenger felé. Én a hajóorrban ültem, Shadow pedig az egyik árbocon lézengett. Én a térképet nézegettem, amikor hirtelen meg nem hallottam azt a szót, amire vártam. Kalózok. Oda néztem, amerre a matrózok mutattak, eközben, pedig Shadow is megérkezett. És JACK POT. Szerencsémre az a hajó volt, amire vártam.
  • -       Hát Shadow megjöttek a fuvarosaink.
  • -       Kalózok?
  • -       Aha. Azon a hajón van egy jó barátom. Ő fog nekünk segíteni.
  • -       Értem. – mondta, majd ránézett a hajóra. Az egész hajó fekete volt, és az elején egy sárkány szolgált orrdíszként. A Fekete Sárkány, mint mindig, most is csodálatos látványt nyújtott.

Hamar ideértek mellénk, és kezdetét vette a harc. Azt hihetnénk, hogy csupa ronda öreg férfiből állt a legénység, de akkor tévedünk. A Fekete Sárkány legénysége, csupa helyes fiúból állt, és maga a kapitány volt a hírhedt Kalóz Herceg. Egyetlen egy öreg volt a hajón, és én pont őt kerestem. Megragadtam az egyik rögzítő kötelet, amit elvágtam, és már a másik hajón is voltam, és egyenesen az öreg előtt értem földet.
  • -       Hali Jack. – köszöntem oda
  • -       Angel. Szerbusz, de régen láttalak. Mi járatban?
  • -       Kéne egy kis segítség.
  • -       Parancsolj. – mondta, mire én elmondtam neki, hogy hova kéne elvinni. – Hajaj. Megpróbálhatom megkérni a kapitányt, de nem biztos, hogy belemegy.
  • -       Értem. Nekem viszont van egy tervem.
  • -       Jack! – szólalt meg mögöttem valaki, mire én megfordultam, és szembe találtam magam az egész legénységgel, és a kapitánnyal.
  • -       Mi a baj Dante kapitány?
  • -       Ő ki? – kérdezte Dante.
  • -       Egy régi barátom.
  • -       Ez viszont nem jogosítja fel arra, hogy itt legyen. – mondta, miközben végigmért.
  • -       Dante figyelj… - kezdte volna Jack, de én megállítottam.
  • -       Dante, igaz? – kérdeztem. – Mit szolnál, ha kötnénk egy alkut?
  • -       Hm. Hallgatlak.
  • -       Küzdjünk meg. Ha te nyersz, azt teszel velem, amit akarsz. – mondtam mire egy perverz mosolyjelent meg az arcán.
  • -       Rendben. És ha te nyersz?
  • -       Akkor elvisztek engem az alakváltók szigetére. – mondtam, mire szinte mindenki elsápadt.
  • -       Kapitány, ez nem jó ötlet. – mondta egy ezüsthajú fiú.
  • -       Csend. Benne vagyok. Te választhatsz fegyvernemet.
  • -       Legyen szabad kéz, és egyikünk se használhatja az erejét. – mondtam, mire megtorpant, és ijedten rám nézett. – ugyan már, már akkor tudtam, hogy idéző vagy, amikor még meg sem láttalak.
  • -       És te mi vagy? –kérdezte érdeklődve.
  • -       Bestiálmágus. – na ha eddig döbbent volt, akkor, most leesett az álla.
  • -       Értem. Akkor kezdjük.

A válltáskámat, az iker pisztolyaimat, és a tőrömet odaadtam Jacknek, majd támadó állásba álltam. És a harc elkezdődőt. Dante nekem rontott, de én felugrottam a levegőbe, mögé kerültem, és kigáncsolta. De ő úgy rakta a kezeit, hogy kézre tudjon állni, aztán, ismét lábra. Most én indítottam támadást, úgyhogy felé rúgtam, de ő megfogta a lábam, és nekicsapott egy gerendának. Megpróbálta elkapni a nyakamat, de én gyorsabb voltam, és arrébb rúgtam. Elég sokáig eltartott a harc, és már mindketten fáradtak voltunk. Ám ekkor Dante hatalmas hibát vétett. Felém rúgott, de úgy, hogy könnyedén megfoghassam a lábat, megforgassam a levegőben, és padlóra küldjem. Amint földet ért, én a mellkasára térdeltem, a kezemet a nyakára szorítottam, és olyan közel hajoltam hozzá, hogy éreztem az arcszesze illatát.
  • -       Nyehrtem – mondtam lihegve a kimerültségtől.
  • -       Elismehrem. – mondta ő is lihegve. Leszálltam róla, és felsegítettem. Kifújta magát, velem együtt, majd folytatta. – Hát akkor el kell, hogy vigyünk az alakváltók szigetére.
  • -       Bezony. – mondtam, miközben visszavettem a fegyvereim, és a válltáskám.
  • -       Viszont nekem arra a helyre nincs térképem.
  • -       Nekem van.
  • -       Tökéj. Hát akkor. INDULÁS! – kiáltotta el magát, mire a legénység azonnal munkához látott. – Mennyi idő mire oda érünk? – kérdezte
  • -       Három nap körülbelül.
  • -       Rendben. Gyere, megmutatom a kabinodat.

Elvezetett, oda ahol a hátralevő három napot fogom tölteni. Amint elment én lefeküdtem és azonnal el is aludtam.

A három nap alatt, összebarátkoztam a legénységgel, négyszer megvertem Dantét, és már kívülről fújom, hogyan kell irányítani egy hajót. A távolban már látszódtak a viharfelhők.
-      
  • Készüljetek. Hamarosan oda érünk. – mondta a kapitány, és milyen igaza is lett. Két percen belül már a dühöngő habok között voltunk. Az eső nedvessé, és csúszóssá tette a fedélzetet, és a szél úgy szaggatta a hajót, mintha élne. De szerencsére, hamar vége lett, és elértük a szigetet.
  • -       Most mi lesz? – kérdezte Jack.
  • -       Ti itt maradtok.
  • -       De Angel… - kezdte volna Shadow, de a szavába vágtam
  • -       Semmi de. Nem hiszem, hogy az alakváltók örülnének, egy csapat vámpírokból vérfarkasokból és egy idézőből álló kalóz csapatnak, és egy démon macskának. Egyedül megyek. A hajó legyen készenlétben, mire jövök.
  • -       Vigyáz magadra. – mondta még Dante, mire én bólintottam, és már bele is vetettem magam, a sziget veszélyes világába.

2. fejezet


Amint kiértem az utcára, azonnal szembesültem, azzal, ami a sikolyt kiváltotta tulajdonosából. Két démonfattyú randalírozott az utcán. Olyanok voltak, mintha egy lovat, és egy kutyát kereszteztek volna. Zömök testük izmos volt, ló pofájukban, pedig sok-sok tűhegyes fog sorakozott. Az embereket vették üldözőbe. Höh. Ezt a kettőt könnyű lesz elintézni. Előrántottam a tőrömet, majd neki rontottam, a dögöknek. Amikor azok észrevettek, elordították magukat, és ők is elindultak felém. Könnyedén felugrottam a levegőbe, és mögöttük értem földet. Majd még mielőtt megfordulhattak volna, én egyenesen az egyik felé hajítottam a tőröm, ami bele is repült az egyik szemébe. Fájdalmasan felordított, amit én kihasználva, ráugrottam a hátára, és megragadva a fejét, könnyedén kitörtem a nyakát. Holtan esett össze. Mikor a másik meglátta, hogy társa elesett, azonnal nekem rontott. Belemart a vállamba, mire én hangosan felordítottam, de én sem tétlenkedtem. Kihúztam az egyik pisztolyom, és sikeresen beleeresztettem egy golyót a fejébe, amitől azonnal kidőlt.
  • -       Auch. Ez fájt. – mondtam, miközben fájó vállamra szorítottam a kezem. Bármennyire is gyógyul gyorsabban a sebem, mint egy halandónak, ettől függetlenül a démonfattyak mérge az én sebem gyógyulását is lelassítja. Ha ember lennék, akkor ebbe belehalnék. De mivel nem vagyok, én nekem semmi bajom se lesz.
  • -       Ange-sempai!
  • -       Ez a hang? Shadow! – mondtam, majd odanéztem ahonnan a hang jött. És tényleg, ott ült az én egyik kedves barátom. Shadow, egy kékszemű fekete démon macska, akit annak idején megmentettem. – Hát te?
  • -       Lucifer nagyúr küldött, hogy segítsek neked. Úr isten, te megsérültél! – mondta, miközben emberi formát öltött. Szerencsére az emberek, már tudnak a nem evilági lényektől, így nem kellett félnünk. Shadow, egyébként egy magas jóképű 20 éves fiú volt, ha nem lennénk kiskori barátok, akkor beleszeretnék.
  • -       Nyugi, csak egy kis karcolás. Viszont, miközben harcoltam, rájöttem, hogyan kezdjek hozzá a kis küldetésemnek.
  • -       Hogyan? – kérdezte, miközben visszaváltozott macskává.
  • -       Először is szükségem lesz pár dologra, amit tudom is hol találunk meg. – mondtam, majd elindultam egy irányba, Shadow, pedig a vállamon utazott.
  • Jó hosszú utat tettünk meg, mire elértünk arra a bizonyos helyre. Maga a hely egy lepukkant régi és elhagyatott pályaudvar volt, kívülről. De amint beléptünk, és a bent lévők látták, hogy nem emberek vagyunk, azonnal fellendült az élet. A Pokoli Piac, a varázsvilág fekete piaca. Itt mindent megtalálsz, amire szükséged van. Mi egy nagyobb sátor előtt álltunk meg, ahová be is mentünk.
  • -       Hey Sandreas. – hívtam elő a hely tulaját.
  • -       No lám - no lám. Csak nem Angelhez van szerencsém. – mondta, miközben előlépett a sátorból. – Miben segíthetek.
  • -       Szükségem lenne pár dologra.
  • -       Parancsolj.
  • -       Először is egy világtérképre, amin megjelennek az éppen nyitva lévő Entradak(ezek a világok közötti átjárók).
  • -       Ó! Tudok is egyet. Ezt a térképet. – húzott elő egy pergament, amit odaadott nekem – még maga Toth, a bölcsesség istene készítette.
  • -       Rendben, mondtam, majd elraktam a válltáskámba.
  • -       Kellene, egy üres napló, ami ha betelik, megkettőződi. – mondtam, mire odaadott, egy fekete bőrkötésű könyvet, aminek az elején egy farkas volt. – kellene egy kis szentelt víz, és egy megszentelt rózsafüzér.
  • -       Rendben. Ez itt abból a vízből van, amivel Jézust is megszentelték, és ezt pedig abból az ezüstből készítették, amiből az a kard, amivel Lucifert legyőzték.
  • -       Zsír. – mondta Shadow.
  • -       Rendben - mondtam, majd ezeket is elraktam. – ja és az utcsó két dolog. Kéne egy kis pénz a vagyonomból, és a szokásos töltények az iker pisztolyaimhoz. – ezeket is odaadta, én meg elraktam. – Hát köszönök mindent San. Később még találkozunk.
  • -       Szerbusz Angel. – köszönt el, majd eltűnt.
  • -       Ijesztő egy fickó. – mondta Shadow – és, most hogyan tovább?
  • -       Hajóra szállunk, és irány az alakváltók szigete.
  • -       De egy hajó sem bírná azt a vihart, ami a sziget körül őrjöng.
  • -       Az amivel mi megyünk, az igen. – mondtam, majd elindultam a kikötőbe.

1. fejezet

Mindig is egy ideológia irányította az életemet. A Felelsz, vagy Mersz. Ez annyit tesz, hogy felelsz a tetteidért, vagy mersz, és helyrehozod azokat. Úgy gondoltam, ha már megváltoztatni nem tudom, az életem, akkor helyrehozom a hibáimat. Ezért sohasem néztem hátra, mindig csak előre mentem. De nem gondoltam, hogy a múlt fogja meg változtatni az életem.
A nevem, Angel von Wolfram, vagyis Káosz. Egy 16 éves bestiálmágus vagyok, vagyis egy olyan lény, ami képes bármilyen lény alakját felvenni, és bármilyen nyelvet pár szóból megtanulni. A családomat, már kiskoromban elvesztettem, de mint mondtam, én, mint mindig most is csak előre mentem. Most perpillanat, ép egy étteremben vagyok és Lasagnét eszem. Imádom XD. Ám amikor már belemerülnék az ízek harmóniájába, hirtelen megcsörren a telefonom. Ki lehet az?
  • -       Haló?
  • -       Helló. –hallok meg egy rekedtes hangot, amitől feláll a szőr a hátamon.
  • -       Ki az?
  • -       Az most nem lényeges. Ön Angel von Wolfram?
  • -       Igen, én vagyok.
  • -       Megkérném önt, hogy minél hamarabb jöjjön a Bíróságra. – mondta, amitől én kiköptem az éppen számba vett inni valót.
  • -       MI VAN? ÉN NEM IS CSINÁLTAM SEMMIT! – keltem ki magamból, de azonnal le is ültem, mert mindenki engem bámult.
  • -       Tudjuk, nem is ezért kell idejönnie.
  • -       Ja, oké.
  • -       Akkor várjuk. Viszlát.
  • -       Chiao.


2 órával később.
Na tehát. Miért is vagyok itt? Ja, igen. Nem tudom. -.-’ Úgy döntöttem, inkább bemegyek, ám amikor belépek az ajtón, nem az vár rám, amire számítottam. Először is azonnal megcsap a démonok, és az angyalok utánozhatatlan ereje. Másodszor megérzem, Adonai hatalmas auráját is. Na, fasza. :I Odabenn éppen hatalmas vitavolt, ezért amikor beléptem szinte mindenki rám nézett.
  • -       Öm. Heló. – köszöntem, mire Adonai azonnal elmosolyodott.
  • -       Szerbusz Angel. Fontos dolgot kell mondanom neked. – mondta, majd körbenézett, és még hozzá tette. –Négyszemközt. – erre, pedig mindenki más eltűnt. – Na tehát. A fülünkbe jutott valami, ami nem csak rád, de másokra is veszélyt jelenthet.
  • -       Aha.
  • -       Kb. úgy 1000 évvel ezelőtt, köttetett egy szövetség. Ez volt a Bukottak Szövetsége. A szövetséget öt igen ritka faj kötötte. A nephilimek, az alakváltók, az idézők, a félistenek és a bestiálmágusok között. Ám egy fajnak, nem tetszette ez a szövetség.
  • -       A démonfattyaknak.
  • -       Igen. Ezért egymásellen fordítottá az öt fajt. 500 évig tartó háború tört ki. Egyedül a bestiálmágusok nem vettek részt a háborúban, és ez okozta a vesztüket. Annak idején azt hittük, a szüleid és a testvéreid az utolsók a fajtából. De akkor megjelentél te.
  • -       Aha. Értem, de ennek mi köze a szövetséghez.
  • -       Neked kell újra hívnod a szövetséget. Mert bár a háborúnak vége, a négy faj, még mindig ellenségeskedik, és a démonfattyak egyre erősebbek.
  • -       Miből gondolja, hogy nekem sikerül? – tettem keresztbe a kezem, a mellkasom előtt.
  • -       Mert te vagy a legerősebb a fajtádból, akit ismerek.
  • -       Ja. Mert én vok az utolsó.
  • -       Nem, nem ezért. Ha most többen is lennétek, akkor is te lennél a legerősebb.
  • -       He? Miért?
  • -       Arra már neked kell rájönnöd. – mondta, majd eltűnt, mint a többiek.
  • -       Oké. – mondtam, majd kimentem a bíróságról.


Két perccel később; Sweet Mouth Cukrászdában
Rendben. Vegyük végig a teendőket. Először is, össze kell kovácsolnom csapattá, egy  nephilimet, egy alakváltót, egy idézőt, egy félistent  Másodszor fel kell gyorsítanom az ütemet, a démon fattyak vadászatában, harmadszor pedig túl kell élnem az egész listát. Nagyszerű.
  • -       Hah. És mégis, hogy vigyem mind ezt véghez? – kérdeztem magamtól, miközben újabb falat fagyit vettem a számba, és az egyik fekete hajtincsemet csavargattam.

Ám hirtelen, egy hatalmas sikolyt hallottam meg. Így hát fogtam magam, és kiszaladtam az utcára.