2012. október 27., szombat

2. fejezet


Amint kiértem az utcára, azonnal szembesültem, azzal, ami a sikolyt kiváltotta tulajdonosából. Két démonfattyú randalírozott az utcán. Olyanok voltak, mintha egy lovat, és egy kutyát kereszteztek volna. Zömök testük izmos volt, ló pofájukban, pedig sok-sok tűhegyes fog sorakozott. Az embereket vették üldözőbe. Höh. Ezt a kettőt könnyű lesz elintézni. Előrántottam a tőrömet, majd neki rontottam, a dögöknek. Amikor azok észrevettek, elordították magukat, és ők is elindultak felém. Könnyedén felugrottam a levegőbe, és mögöttük értem földet. Majd még mielőtt megfordulhattak volna, én egyenesen az egyik felé hajítottam a tőröm, ami bele is repült az egyik szemébe. Fájdalmasan felordított, amit én kihasználva, ráugrottam a hátára, és megragadva a fejét, könnyedén kitörtem a nyakát. Holtan esett össze. Mikor a másik meglátta, hogy társa elesett, azonnal nekem rontott. Belemart a vállamba, mire én hangosan felordítottam, de én sem tétlenkedtem. Kihúztam az egyik pisztolyom, és sikeresen beleeresztettem egy golyót a fejébe, amitől azonnal kidőlt.
  • -       Auch. Ez fájt. – mondtam, miközben fájó vállamra szorítottam a kezem. Bármennyire is gyógyul gyorsabban a sebem, mint egy halandónak, ettől függetlenül a démonfattyak mérge az én sebem gyógyulását is lelassítja. Ha ember lennék, akkor ebbe belehalnék. De mivel nem vagyok, én nekem semmi bajom se lesz.
  • -       Ange-sempai!
  • -       Ez a hang? Shadow! – mondtam, majd odanéztem ahonnan a hang jött. És tényleg, ott ült az én egyik kedves barátom. Shadow, egy kékszemű fekete démon macska, akit annak idején megmentettem. – Hát te?
  • -       Lucifer nagyúr küldött, hogy segítsek neked. Úr isten, te megsérültél! – mondta, miközben emberi formát öltött. Szerencsére az emberek, már tudnak a nem evilági lényektől, így nem kellett félnünk. Shadow, egyébként egy magas jóképű 20 éves fiú volt, ha nem lennénk kiskori barátok, akkor beleszeretnék.
  • -       Nyugi, csak egy kis karcolás. Viszont, miközben harcoltam, rájöttem, hogyan kezdjek hozzá a kis küldetésemnek.
  • -       Hogyan? – kérdezte, miközben visszaváltozott macskává.
  • -       Először is szükségem lesz pár dologra, amit tudom is hol találunk meg. – mondtam, majd elindultam egy irányba, Shadow, pedig a vállamon utazott.
  • Jó hosszú utat tettünk meg, mire elértünk arra a bizonyos helyre. Maga a hely egy lepukkant régi és elhagyatott pályaudvar volt, kívülről. De amint beléptünk, és a bent lévők látták, hogy nem emberek vagyunk, azonnal fellendült az élet. A Pokoli Piac, a varázsvilág fekete piaca. Itt mindent megtalálsz, amire szükséged van. Mi egy nagyobb sátor előtt álltunk meg, ahová be is mentünk.
  • -       Hey Sandreas. – hívtam elő a hely tulaját.
  • -       No lám - no lám. Csak nem Angelhez van szerencsém. – mondta, miközben előlépett a sátorból. – Miben segíthetek.
  • -       Szükségem lenne pár dologra.
  • -       Parancsolj.
  • -       Először is egy világtérképre, amin megjelennek az éppen nyitva lévő Entradak(ezek a világok közötti átjárók).
  • -       Ó! Tudok is egyet. Ezt a térképet. – húzott elő egy pergament, amit odaadott nekem – még maga Toth, a bölcsesség istene készítette.
  • -       Rendben, mondtam, majd elraktam a válltáskámba.
  • -       Kellene, egy üres napló, ami ha betelik, megkettőződi. – mondtam, mire odaadott, egy fekete bőrkötésű könyvet, aminek az elején egy farkas volt. – kellene egy kis szentelt víz, és egy megszentelt rózsafüzér.
  • -       Rendben. Ez itt abból a vízből van, amivel Jézust is megszentelték, és ezt pedig abból az ezüstből készítették, amiből az a kard, amivel Lucifert legyőzték.
  • -       Zsír. – mondta Shadow.
  • -       Rendben - mondtam, majd ezeket is elraktam. – ja és az utcsó két dolog. Kéne egy kis pénz a vagyonomból, és a szokásos töltények az iker pisztolyaimhoz. – ezeket is odaadta, én meg elraktam. – Hát köszönök mindent San. Később még találkozunk.
  • -       Szerbusz Angel. – köszönt el, majd eltűnt.
  • -       Ijesztő egy fickó. – mondta Shadow – és, most hogyan tovább?
  • -       Hajóra szállunk, és irány az alakváltók szigete.
  • -       De egy hajó sem bírná azt a vihart, ami a sziget körül őrjöng.
  • -       Az amivel mi megyünk, az igen. – mondtam, majd elindultam a kikötőbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése